Az ANYA LELKE mindset podcast #19 epizódja egy rádióinterjú hatására született meg. A rádióinterjúban a kapunyitási pánikról, mint normatív krízisről beszélgetett a műsorvezető egy pszichológussal. És bár minden szavával egyetértek, mégis hiányoltam belőle azt, hogy hogyan is tudjuk támogatni szeretteinket, akik a kapunyitási pánik élethelyzetében vannak.
Anyaként viszont – előbb vagy utóbb – mindannyian eljutunk odáig, hogy gyermekünket kell támogatnunk e normatív krízisében. Sőt, már az ezt megelőző normatív krízisekben is. Ehhez pedig tudnunk kell a hogyant. Jelen epizódban a hogyanhoz szeretnék információkat adni neked.
Mi is lehetne jobb témája az év első adásának, mint az, ami miatt nem teljesülnek a fogadalmaink. Ez a halogatás. De ebben az epizódban rendhagyó módon beszélek róla…
Az ANYA LELKE mindset podcast #44 epizódjában a saját halogatásomon keresztül mutatom be az egyik legjobb eszközt a halogatás leépítésére – működés közben, és kérem a segítségedet, hogy tovább ne halogassam 2024 egyetlen, de összetett Mom Balance projektjét.
Szeretnél fejlődni? Változtatni? És ehhez támogatásra lenne szükséged?
Foglalj időpontot konzultációra, és nézzünk rá együtt a helyzetedre, és találjuk ki, merre vezethet a kiutad! Válaszd az Egyéni coaching folyamat – Első konzultáció lehetőséget.
👉 mombalance.salonic.hu/
Személyes segítségre lenne szükséged?
Kattints és nézd meg, hogyan hozhatsz döntést és hogyan segíthetek neked is kiegyensúlyozott anyaság és anyai kiégés coachként!
👉 mombalance.hu/donteshozas/
Érdekel az Érzelmi coaching?
Szeretnéd a gyermekedet támogatni, hogy megfelelő legyen az érzelmi- és ezáltal a viselkedési önszabolyozása? Akkor kattints, tudj meg többet az érzelmeket övező mítoszokról az ingyenes webináromból, és nézd meg, hogyan válhatsz gyermeked érzelmi coachává!
👉 mombalance.hu/erzelmi-coaching-webinar/
Érdekel az ingyenes LÉLEKNASI kihívása?
Tarts velem a 7 napos díjmentes Léleknasi kihíváson, és adj magadnak, hogy legyen miből adni a gyermekednek is!